Mi történik veled emberiség?

" Milyen sivár az a kor, melyben könnyebb egy atomot szétrombolni, mint egy előítéletet!"
"A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik."
A.Einstein



Forrong a világunk.
Ismert történelmünk során mindig voltak feszültségek, háborúk, de ennyire globálisan még nem. Milliók menekülnek hazájukból a nyomor, a kegyetlenkedések, gyilkosságok, háborúk elől. Mindig volt pár ország, ahol az emberi méltóságot, az élethez való jogot két lábbal tiporták, de most növekedni kezdett a zsarnokok száma. Csupán az elmúlt másfél évben közel 20 millió ember hagyta el kényszerből örökre az otthonát.

Mi történik körülöttünk?

Mi itt Európában kényelmesen eldagonyáztunk stabilnak hitt biztonságunkban. Persze itt is sokan nyomorognak az európai átlaghoz képest, de senki sem hal éhen az utcán, a szegénynegyedek a városok perifériájára épülnek, nem pedig a kirakatba, és amit nem látunk, az nem is létezik a számunkra, igaz?
Hallgatjuk a tévében a híreket, olvassuk az újságot és elszörnyedünk, felháborodunk, vagy sajnálkozunk.  A politikusok Európa szerte vitatkoznak, kritizálják az ellenzéket és ködösítenek közelgő választások miatt, vagy a Nagy Testvérnek való megfelelés miatt, és még ki tudja mi okból. A lényeg azonban az, hogy alapjában semmi sem változott évezredek óta. A csúcsragadozók most sincsenek veszélyben, ők az egyetlenek, akik profitálnak a kialakult helyzetből, és a hűségeseknek is juttatnak pár morzsát. Az őket hátukon cipelő tömegek pedig egymással marakodnak, nincs idejük gondolkodni.

A dolog iróniája az, hogy az orrunk előtt zajlik minden. Egy alaposan bejáratott séma ismétli önmagát évezredek óta, mégsem vesszük észre, annyira lefoglal a mindennapi életünk, a megélhetésünk és a biztonságunk elvesztésétől való félelem ellen vívott elszánt harcunk, aminek soha nincsen vége, mert lehetetlen befejezni.
Beleszületünk egy mesterségesen gyártott skatulyába, amiből csak egy másikba lehet átjutni. Objektívnek beállított, ám nagyon is szubjektív szabályok szerint kell élnünk, hogy belepasszoljunk a rendszerbe, amit rendnek hívunk. Ez a rend a fennmaradásunkért folytatott harc alapja, mert mit is tanultunk az iskolában? Egész létezésünk a megmaradásért és túlélésért vívott küzdelem, amiben csak a legrátermettebbek, legerősebbek maradnak fenn. Igaz ez a darwini tan? Szerintem nem. Legendáinkban, meséinkben gyakran feltűnik az elveszett Paradicsom emléke, ami az idők kezdete előtti állapot volt a Földön, és bár tarthatjuk fikciónak a bibliai állítást, hogy az embert Isten a földi élet urává tette, a gyakorlat ezt igazolja. Ám itt van egy aprócskának tűnő, ám annál nagyobb különbség. Én inkább azt gondolom, hogy az ember lehetőséget kapott arra, hogy gazdája lehessen egy csodálatos élettérnek, nem az ura. Csupán rajta múlt, hogy jól, avagy rosszul gazdálkodik.

Az ember döntései vezettek el a mai állapothoz. Emberek döntöttek arról, hogy az „elegendő” az kevés, emberek döntöttek arról, hogy a Föld és ajándékai nem járnak mindenkinek egyformán, és azt is emberek döntötték el, hogy Isten teremtményei közül csak egyesek jogosultak uralkodni a többi felett. Emberek döntöttek arról, hogy a fajok színessége arra való, hogy megkülönböztessen, és hogy az egyiket a másik alá rendelje. Emberek azok, akik nekiálltak ölni, pusztítani ezen a bolygón, és ezt teszik okkal és különösebb ok nélkül, elfeledkezve a felelősségről és a következményekről.
Az emberi történelem másról sem szólt, mint más népek leigázásáról, kifosztásáról, más kultúrák eltörléséről, véres térítésekről, világhatalmi törekvésekről, globalizációról, kontrollról – pontosan arról, ami most is folyik napjainkban. Akinek a kezében vannak a természeti erőforrások, az dirigál. Semmi nem változott, csak a módszerek lettek még aljasabbak és rafináltabbak. Nincsenek jók és nincsenek rosszak, résztvevők vannak. Lehet hivatkozni erkölcsi okokra, de ez álszentség. Nincs az a kozmikus Igazság, ami bármiféle módon támogatná, vagy igazolná az ember hatalmi törekvéseinek eszközeit. Azt csak az emberek rendkívül szubjektív és változékony igazsága teszi.
Az ember döntött arról, hogy fajokat pusztít ki, amik számára nem elég „hasznosak”, legyen az növény, állat, vagy emberi, és megpróbálta-próbálja egy szűk réteg elképzelése alapján újrateremteni  a földi életet. A nagy bökkenő ott van, hogy megfeledkeznek arról a nagyon is jelentős tényről, miszerint a Föld bolygó maga is egy élőlény. Minden jelenségnek, ami körülötte, rajta és benne végbemegy, jelentősége van, és minden teremtményének szerepe van az élet fenntartásában.

Itt egy érdekesség: A Föld egyik legszárazabb területe a Szahara, Afrikában. Egy 5000 éve kiszáradt beltenger egykori medrében a homok ősplanktonok vázából áll, aminek magas vas- és foszfáttartalma van, és amely ásványokra minden ismert élőlénynek szüksége van.  Májusban a  szél felkapja a finom port, ami hatalmas felhővé dagadva, minden nap dél körül indul útjára egy száz emelet magas és több száz kilométer széles homokvihar formájában. Ez a 45 tonnányi ősplanktonfelleg végigsöpör Afrikán, majd a nyugati partoknál a magasba emelkedik. Az Atlanti-óceánon átkelve egészen a 8000 kilométerre levő Amazonas vidékéig jut, ahol ekkor van az esős időszak. A vízben feloldódó ásványi anyagok természetes tápanyagot jelentenek a növényzetnek, ami  látványos növekedésnek indul. Mind a homok vándorlását, mind a növényzet gyors növekedését a Terra nevű műholddal tudják megfigyelni a féléves időszak végeztével, mikor kisüt a Nap. A levelek mennyisége 10 nap alatt megnégyszereződik!

Ez csak egyetlen példa volt a Földön zajló láthatatlan és létfontosságú folyamatok közül, amelyek lehetővé teszik az élet fennmaradását. Sok jelenséget még csak a közelmúltban fedeztek fel, van amiről még nem is tudnak.
Hogy miért említem a Földet az emberiség problémáinál? Mert meggyőződésem, hogy a Föld az emberiség ügyködését tükrözi. Mire gondolhatunk avval kapcsolatban, hogy Csernobilban, az 1986-os nukleáris katasztrófa után, az emberektől mentes vidéken a természeti egyensúly ismét tökéletesen helyreállt, még sugárfertőzötten is, megdöbbentve evvel a tudósokat.
Nagyon úgy tűnik, hogy az ember valamikor réges-régen elveszítette a kapcsolatát a természettel és a Földbolygóval. Úgy élünk rajta, mintha idegenek lennénk, és úgy élünk egymás mellett is mintha idegenek lennénk.

Érdekes, hogy erről egy hatalmas piramis képe jut az eszembe, amit egykoron építtettek azok, akik rájöttek arra, hogy a lehetőség felhasználható saját célokra is. Bár a csúcson ülve minden újabb szinttel stabilabbá vált a pozíciójuk, ám ugyanakkor egyre távolabb kerültek az életüket adó bolygótól és azoktól, akik lenn maradtak.
Forrong a világunk, ezt mindannyian érezzük, tudjuk. Eltitkolni már nem lehet, hogy valami nagyon nincsen rendjén, de a hazugságok még mindig jól működnek és a butaságba süppesztő média teljes gázzal dolgozik. Soha nem volt még ennyi (felesleges és manipulatív) tévécsatorna, rádióadó, mozifilm, ennyi újság és könyv, sztárok és idolok, na meg celebek, akik nagy tömegek ízlését, gondolkodását hatékonyan befolyásolják. Ha egy háborút igazságosnak mond a magát 1–es számúnak kinevezett katonai hatalom, akkor mi bólogatunk és fiainkat is elküldjük meghalni, és nem akarjuk látni, hogy ártatlanok ezrei halnak meg, vagy lesznek hazátlanná, és nem akarjuk észrevenni, hogy senki sem segít azokon, akiket valóban segíteni kellene. Félünk bármibe belekeveredni, félünk gondolkozni, félünk mások lenni és félünk arra gondolni, hogy amitől félünk, az feltartóztathatatlanul be fog következni, mert félünk azzá lenni, akik voltunk:
a csodálatos Föld bolygó gyermekei.
Elfelejtettük a tiszteletet az élet iránt, egymás iránt, ám legfőképpen otthonunkat jelentő planétánk iránt. Felmorzsolódtunk a temérdek értéktelen értékben, érzékeink vakon tobzódnak a hamis érzékek fogságában. Valamikor az ember boldog szimbiózisban élhetett Gaiával, de úgy látszik, hogy nem fogta fel, mekkora megtiszteltetésben részesült. Visszaélt a lehetőséggel, ami következmények sorozatát indította el. Tanulhatnánk belőlük, és mégis miért nem tesszük? Mi hatalmas beláthatatlan kimenetelű problémaként és nagyrészt tehetetlenül éljük napjaink fokozódó népvándorlási hullámait, az egyre durvább természeti csapásokat, időjárás szélsőségeket, amik mind-mind jeleznek valamit. Ugyanazt jelzik. Letértünk a helyes útról. Már régen nem a Föld gyermekeinek életét éljük. Uralkodni akarunk minden és mindenki felett, azt hisszük, mi vagyunk a teremtés célja és értelme. Fatális tévedés. A teremtésben minden és mindenki egyformán fontos, akárcsak testünk részei.
Nem hiszem, hogy a Földet érdeklik eszement játékaink, annál inkább a következmények. Ha igaz, hogy otthonplanétánk nem csak optimális véletlenek sorozatának számunkra "szerencsés" eredménye, hanem egy tökéletesen működő élő szervezet, ami érez, netán gondolkodik is, vajon miként fog reagálni ez a bolygó, ha most sem leszünk képesek tanulni a múlt hibáiból?

2015.08.23  Tabi Kazu