Japán mese a macskáról /Jáde részlet/

Ezt a történetet egy buddhista mese alapgondolatát felhasználva írtam tovább a Jádéhoz. (TK)


Van egy régesrégi legenda, még a nagyanyámtól hallottam. Sokszor nem tudtam elaludni, ha vihar tombolt odakinn. Ilyenkor ő letelepedett a matracom mellé és álomba mesélt. Ezt a történetet is egy ilyen estén hallottam.
Mikor kiderült, hogy Buddha bevonulhat a Nirvánába, az a kegyelem érte az összes többi élőlényt, hogy tanúi lehettek a dicső eseménynek. Sietve útra is keltek mindenfelől kettő lábon, négyen, haton és még többön, szállva és úszva, mászva és csúszva, futva és szökellve, hogy részesei lehessenek a páratlan csodának. A macska is nekivágott. Könnyedén szaladt puha tappancsain. Az útját keresztező folyócskákat átugrotta inkább, mintsem időt veszítsen a hídak keresésével, a magas dombokra felkapaszkodott a kevesebb fáradsággal járó, de hosszabb kerülőútak helyett és bizony léptei hamarosan lelassultak, egyre nehezedtek. Megállt.
„Leülök egy kicsit.” – gondolta. – „Rögtön megyek is tovább, éppen csak kifújom magam.”
Letelepedett egy jókora ginkgofa árnyékába és ásított egy nagyot.
„Azonnal indulok” – csukta le egy pillanatra a szemeit. - „Egy icipicit talán szunyókálok, aztán megyek is tovább.”
Fejét mancsaira fektette és már nem hallotta az elefánt csörtetését, a szarvas dobogását, daruszárnyak suhogását, sem a teknőspáncél reszelős súrlódását a gyökereken és a bokrokon. Mélyen járt már álomország zöld mezein. Talán egereket hajkurászott, talán ott is csak szunyókált az illatos fűben, de mikor felébredt, a napszekér már lefelé haladt az égi lejtőn. Rémülten ugrott fel és eszeveszett iramban rohant a helyre, ahol a csoda zajlott, de elkésett. Átszellemült arcú állatokkal találkozott, akik a lihegő macskát látva megvetően elfordultak, összesúgtak, vagy szánakozva ingatták a fejüket. A mezőn már csak néhány kopasz szerzetes álldogált. Mélységes utálattal néztek a kétségbeesett cicára.
- Bocsássatok meg! – rogyott le eléjük. – Elfáradtam és elaludtam!
- Te aludtál, míg bölcs tanítónk elbúcsúzott tőlünk? Fontosabb volt saját lustaságod, mint ez a szent esemény? Nem vagy méltó rá, hogy köztünk járj, sem arra, hogy ugyanolyan jogaid legyenek, mint a többi élőnek!
És otthagyták a romjaiban heverő állatot. És hamarosan szertefutott a hír, hogy megvonták az élet védelmét a macskától, vagyis ha bárki megöli véletlenül, vagy szándékosan, annak nem kell felelnie a tettéért.
A legenda itt tulajdonképpen végetér, de nagyanyám elmesélte a folytatását, amit csak kevesek ismernek.
Ezután a macska a saját magányos útját járta. Nem ragaszkodott semmihez és senkihez, de született hízelgő lévén sikerült magát visszaédesgetnie az emberek közé. Újra ott élhetett közöttük, de nem feledkezett meg kitaszítottságáról sem. Óvatossága nem csökkent, hiszen halála továbbra is büntetlen maradt és voltak ellenségei. De a sors váratlan segítőt küldött neki. Néhány sárkány tévedt a vidékre és a közeli sziklás barlangokban telepedtek meg. Hamarosan frissen kikelt sárkánybébik fülettépő rikoltozásával telt meg a levegő és aki a hegyek közelében lakott, nem tudott az éjszakai hangzavarban aludni. Egyik este a macskát farkasok lepték meg vadászata közben és a vadászból lett üldözött a hegyek felé menekült. A halálfélelem hajtotta fel a sziklákra és későn vette észre, hogy a barlang, amiben menedéket keresett, már lakott. A farkasok vinnyogva vonultak vissza, ahogy megérezték a sárkányszagot, de biztos távolságban megálltak és vártak. A macska remegve lelapult. Az anyasárkány úton volt, vadászott örökké éhes kicsinyének, aki éppen aludt, de most mocorogni kezdett. A macska nem tudta mitévő legyen. Kétségbeesetten bámult a halkan felnyöszörgő kis szárnyasra. Ha kimegy, széttépik a farkasok, ha a kicsi felébred, a visszatérő sárkány gyomrában végzi. Odaszaladt az ébredezőhöz, hozzásimult selymes bundájával és halkan dorombolni kezdett. A hazatérő sárkány rögtön megérezte a hívatlan vendéget és meglátta, hogy fiókája mellett fekszik valami. Éles fogai elővillantak szürkés ínye alól, de mielőtt lecsapott volna rá, feltűnt neki, hogy kicsinye békésen szuszog. A macska egyre hangosabban dorombolt és az anyasárkány először aludhatta ki magát. Avval köszönte meg, hogy a macska ott maradhatott velük és ezután senki sem merte bántani. Újabb macskák érkeztek és hamarosan minden sárkánycsemete puha bundás pótmamát kapott, akik álomba dorombolták őket és mindenki megelégedésére visszatérhettek a bársonyos, bagolyhuhogós éjszakák.
Bár a sárkányok később eltűntek, a macskák maradtak. Már nem gyilkolták őket, de sosem lettek igazán barátok a többi élőlénnyel. Az emberek pedig vagy elüldözték, vagy cirógatták, babusgatták őket, ők pedig hízelgéssel köszönték meg az élelmet, nem szolgálattal és szabadok maradtak. Így van ez ma is és így lesz ezután is.
Hacsak...

/TabiKazu/